Munkatársak

József Anna

Habilitációs kutyakiképző, Vakvezetőkutya-kiképző

Lujza kutyámmal 4 éve kezdtünk el gyerekek közé foglalkozásokra járni, és azóta is töretlen a lelkesedésünk. Ő időközben teljesen kinyílt abban, amiben igazán jó, én pedig minden egyes foglalkozás után hálás vagyok neki, hogy ilyen élményekben van részem neki köszönhetően. Az évek során egyre több kutyás tapasztalatot gyűjtöttem, de ahhoz fogható nem sok van, ahogy egy foglalkozáson mint terápiás kutya és felvezetője működni tudunk.  

Magamról röviden annyit, hogy eredeti végzettségem mérnök, de pillanatok alatt elsodródtam a segítőkutyázás irányába, ma már igazából teljesen ez az életem, főként vakvezetőkutyákkal foglalkozom és mellette a két saját terápiás kutyámmal járunk foglalkozásokra. 

Két évet jártam gyógypedagógiára is, de rájöttem, hogy ebben a teamben az én szerepem mindig a kutyás oldalon lesz, ezért az energiáimat az egyetem helyett inkább ebbe fektettem bele.  

Lujza labrador és óriás uszkár keverék, és mindkét fajtából sikerült a legjobb tulajdonságokat begyűjtenie, kedves, végtelenül türelmes, nyitott, eszméletlen okos és amit szeret csinálni, arra nagyon motivált is (főleg, ha némi jutalomfalat is jár érte).

Lujzának és nekem is a gyerekek korosztálya az, amiben a leginkább komfortosan érezzük magunkat, ezért főleg óvodás- kisiskolás csoportokban dolgozunk.

Lehet, hogy Téged keresünk? Jelentkezz a csapatunkba!